Benyovszky Móric vázlatos életútja

A világ híres utazóinak és felfedezôinek nagyjai közé tartozik, aki 45 évig tartó rövid életútja során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét, a távoli vidékeken tett utazásaival, földrajzi felfedezéseivel. Hátrahagyott emlékiratai nyomán számos irodalmi mě, regények, színdarabok és ezeknél jóval kevesebb tudományos mě született.

1741. szeptember 20-án született a Nyitra-megyei Verbón, édesanyja a történelmi nevezetességû Révay-család sarja volt, apja pedig a neves Benyovszky Sámuel huszártábornok. Egészen fiatalon léphetett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, Mária Terézia a helyzet kivizsgálását mellôzve megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hôsiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába számězték. A měvelt, a zenéhez és fôként az emberekhez értô és jól kommunikáló Benyovszky hamar kiemelkedett számězött társai közül, kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka elsô földrajzi, néprajzi és állattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre számězött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erôdöt, a kikötôben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a késôbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. A “Péter és Pál“ nevezet hajón, megkerülve a kamcsatkai félszigetet, elôbb a Bering-szigeteken, majd a Mátyás-, Lôrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleuti-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is.

Igazi kalandjainak sora ekkor kezdôdött, nevezetesen Farmosa szigetén. A feljegyzéseibôl ekkor válik egyértelměvé, hogy felismerte: az egymással vitázó, folyamatosan harcban álló ôsnépek között milyen eszközökkel lehet tekintélyt (hatalmat) szerezni. A madagaszkári expedíció: 1773. április 22-én indul el három hajóval a franciaországi Lorien kikötôbôl, és szeptember 21-én köt ki a Madagaszkártól keletre levô francia szigeten. Hamarosan megtelepszik a malgasok szigetén, ahol két erôdöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Luisbourg városát. Ebben az idôben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Hogy miképpen nyerte meg az idegenektôl félô malgasiak rokonszenvét, több forrásból is megtudhatjuk.
A magyar nyelvû anyagok közül Jókai kötete, majd Dr. Bendefy-Benda László viszonylag részletesen ír emberséges bánásmódjáról, különleges képességeirôl. Például Madagaszkár szigetén szokásban volt, hogy vízbe fojtották azokat a gyerekeket, akiknek testi fogyatékosságuk volt, vagy valamely szerencsétlennek tartott napon születtek. A jószívû és emberbarát Benyovszky véget vetett ennek. Az emlékiratok szerint egy szerencsés véletlen körülmény, nevezetesen a korábbi törzsfejedelmek egyik közeli rokonával való azonosítása is hozzájárult ahhoz, hogy elnyerte a helyiek bizalmát. Ugyanakkor elterjedt róla az is, hogy nem öli meg a hadifoglyokat, sôt a sebesülteket gyógyítja, a nagy ínséget szenvedôknek élelmet osztogat. Mindezek alapján váltak egyre többen a malgasiak közül

Benyovszky hívévé, akinek választania kellett: vagy él a törzsfejedelmek ajánlatával és elfogadja a királyságot (kormányzóságot), vagy összeomlik dédelgetett álma. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sôt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfônökök elfogadtak. Megválasztottak egy 12 tagú tanácsot, közöttük három európait is. Benyovszky tudatta velük, hogy milyen elônyös volna valamelyik hatalommal kereskedelmi szerzôdést kötni a termények kivitelére, az ipar kiépítésére, az ifjúság nevelésére – ô maga ezért utazott vissza Európába.

Elképzelése az volt, hogy Madagaszkárból modern államot teremt. Úgy gondolta, hogy tetszéssel fogadják ajánlatát, azonban fennhéjázó módon elutasították. Újra visszatér magyar szülôhazájába. Mária Teréziától kegyelmet kap, ugyanis az 1778-ban vívott bajor örökösödési háborúban kitěnô szolgálatokat tesz Bécsnek. Ekkor tüntetik ki a grófi címmel. Nagyreményě terveihez ragaszkodva azt ajánlotta Bécsnek, hogy ne nézze tétlenül a világ felosztását, és építsenek Fiumében magyar kikötôt, amely a monarchia biztonságának és tengerentúli kereskedelmének a fô támaszpontja lesz. Bécs azonban nem így gondolta.  Benyovszkyt ekkor már nem lehetett élete nagy elképzelésétôl eltántorítani. 1783-ban Angliába megy hasonló ajánlattal a brit kormányhoz, azonban itt sem talál kedvezô fogadtatásra. 1784-ben – családjával együtt – Amerikába hajózik. Szentül hisz abban, hogy talál szövetségest tervei megvalósításához. Végül is arra – amire Európában nem talált támogatót – egy élelmes baltimore-i kereskedelmi társaság vállalkozott. Hajóval, személyzettel, áruval megrakodva 1784 decemberében indul új hazája felé. A hajó azonban irányt tévesztett, és Brazíliában köt ki. Innen való Benyovszky utolsó levele.

Ezt követően, további viszontagságairól és haláláról társai leveleibôl találunk többféleképpen értelmezhetô információt. Annyi biztos, hogy 1785 májusában kikötöttek Madagaszkár északnyugati partján. Innét indult el néhány társával a szárazföldre. Sikerült jókora csapatot gyějtenie a bennszülöttekbôl a francia támadás hírére. A végsô összecsapásra 1786. május 24-én, a Keleti-fok közelében került sor. Benyovszky két európaival és 30 bennszülöttel, lándzsákkal, íjakkal vette fel a harcot a túlerôvel. Az elsô rohamra a bennszülöttek szétszéledtek, Benyovszky pedig ágyú-(vagy puska) golyótól találva elvesztette életét.

A viszontagságos életű hazánkfia az egyik legjelentôsebb magyar világutazónk volt. Megelôzte hét évvel az angol James Cook-kot észak-csendes-óceáni utazásával, valamint a franciákat is. Korát egy jó évszázaddal megelôzô terveit a tengeri szállításokra, a külkereskedelemre, a belsô víziút rendszer kiépítésre, mind-mind említésre méltó értékeit erôsítik. Megítélése a korábbi évszázadokban – elsôsorban az izgalmas kalandregényeknek köszönhetôen – felemás és ellentmondó. Éppúgy ábrázolták hôsnek, mint kalandornak, becsületes férfiúnak, mint álmodozó világcsavargónak. Ami biztos: négy világrészen szerzett saját tapasztalataival, ismeretanyagával, felfedezéseivel és a különbözô népek közötti kapcsolatok kialakításával messze túlnô az ôt értékelôk többségén.

Ez az életrajz vázlatos, szubjektív és hiányos is több vonatkozásban. Kiegészíthetô az alábbi forrásmunkák felhasználásával és más történeti anyagok alapján: Jankó János, Gróf Benyovszky Móric (1890), Jókai Mór, Gróf Benyovszky Móric (1888), Krizsán László, Benyovszy Móric helye és szerepe (1986), Rába Éva, Gróf Benyovszky Móric, Dr Bendefy-Benda László (1934), Nagy Béla, Felfedezôk, világjárók (1926), MTA Világgazdasági Kutató Intézete és a Magyar Földrajzi Gyějtemény Benyovszky Móric halálának 200. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülés anyaga (1986).