Már régóta szerettem volna elutazni Afrikába önkéntesnek. Próbálkoztam néhány szervezetnél, de magyar állampolgárként és közel 30 évesen már nem volt olyan könnyű kijutnom, nem beszélve az anyagiakról. Úgy fél évvel ezelőtt kaptam egy képeslapot egy régi ismerősömtől Madagaszkárról. Onnan indult minden…Interneten keresgéltem és rátaláltam a Mada Clinics-re. Pár hónap múlva már ott is voltam egy Maventibao nevű faluban, mint önkéntes nővér, jobban mondva „orvos” . Mada Clinics Madagascar 2012 óta működik NGO-ként. Alapításának fő céljai ingyenes egészségügyi ellátás és oktatás biztosítása a madagaszkári embereknek. Önkénteseket célzottan ezekre a területekre várnak, de természetesen bármilyen, akár mezőgazdasági ismeretekkel rendelkező, környezetvédelemmel foglalkozó szakembereket is szívesen fogadnak.

Az NGO alapítója Ben Shipley (tahthoo@hotmail.com), aki több mint 10 éve él az országban. Szeretné még hatékonyabbá, eredményesebbé tenni a szervezet munkáját. Ebben szeretnék segíteni neki és kérni segítségeteket. A Mada Clinics helyi igazgatója Jaofanogny, aki jogászként áll az NGO mögött. A szervezet tolmácsa  Nono, aki angolul, franciául és természetesen malagasy nyelven beszél. Armelle (mora.fenojiaby@gmail.com), az adminisztrátor, teljes körű információval látja el a leendő önkénteseket.

Maventibao egy kis falu körülbelül 80 km-re Diego Suarez-től.  A legközelebbi úttól 7km gyaloglásra. A kórház agyagból készült, egyszerű berendezéssel. Mellette épült meg az iskola, ahova a környező faluból is járnak gyerekek, akár napi 10 km-t is megtesznek, hogy tanulhassanak.  Ivóvizet a falu szélén található forrásból nyernek a lakók.  A megélhetést a rizstermesztés és a zafírbányászat jelenti a környékbelieknek. Az önkéntesek szállása biztosított, külön ház, lakrész áll rendelkezésre. Mama Flavae minden nap reggelit, ebédet és vacsorát és minden este forró fürdőt készít. Papa Flavae minden más ház körüli munkában segítségére van. Az adományozás az ott tartózkodás hosszától függ.

Útibeszámoló

Az AirMadagascar belföldi járatával megérkeztem Diego Suarez-be. Armelle, a titkárnő és Ben már vártak. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy jó helyre jöttem. Az éjszakát a városban töltöttem, majd másnap indultunk tovább Ben-el. Úgy nagyjából 80 km utazást várt ránk taxi brouss-al, ez úgy 2-3 óra hosszat jelent. Vittünk magunkkal gyógyszert és ételt, amit még az előző nap vásároltunk. Egész tűrhető utunk volt, nekem az első ezen a járművön. Élő csirkék, várandós nők, gyerekek, több ember és állat, mint ülőhely.

Ambondofe-be leszálltunk és az első kép, ami bevillan egy teljesen leborotvált fejű, olyan 3-4 év körüli kislány, aki rám mosolygott. Minden alkalommal, amikor visszaemlékszem arra az egy hónapra, amit ott töltötte, szinte csak mosolygós képek jönnek elő. Lelkes falubeliek jöttek elénk, akik segítettek a csomagjaink cipelésében. Persze én bátran mondtam, hogy én bírom a sajátomat, majd én viszem, de ahogy rám néztek, rögtön tudtam, ahogy Ben már elmondta, hogy azért ez 7 km gyaloglás lesz és nem sík terepen. Elindultunk. Egész meleg volt, de nem ez az elviselhetetlen, mint itthon. Én Nono-val tartottam, aki a tolmácsként tagja a szervezetnek, idővel nagyon jó barátom lett.

A faluban már volt két kanadai önkéntes, akik pár nappal előttem érkeztek. Megmutatták a házam, a fürdőszobát és a mellékhelységet és az egyetlen egy napelemet. Az egyetlen egy áramforrást, ahol majd a telefonom tudom tölteni. Megmutatták a falut, a szabadságot, amit lehet ezelőtt sosem láttam és akkor még nem tudtam, hogy ez az. Kultúrsokkolódtam. Négy nap után kezdtem el megnyílni, felfogni és értékelni az ottani életet. Kórházunk folyamatosan nyitva volt. Szerdán és péntekenként 2 másik faluban mobilrendeltünk. A leggyakoribb betegségek az STD, foggyulladások, emésztőrendszeri betegségek, bőrbetegségek, dehidratáció, húgyúti fertőzések és a malária voltak, amiket megfelelő diagnosztikai háttér nélkül nehéz megállapítani. Legalábbis sztetoszkóppal, vérnyomásmérővel, vizelet tesztcsíkkal, terhességi teszttel és a saját megérzésemmel valóban az volt. Mindenesetre a tolmács, aki sokat látott, nagy segítségemre volt és a Where there is no doctor című könyv szinte állandóan a kezemben volt. Invazív beavatkozásra igazán egy skorpiócsípés után volt szükség, ami intramuscularis injekciózást és vénabiztosítást jelentett. Mindezt félhomályban, igencsak szegényes sterilnek semmiképpen nem mondható körülmények között. Egy intenzív osztályon dolgozó, műszerekkel körülvett nővérnek, ahol még éjszaka is egy futball stadionba érzi magát az ember a sok neon miatt, igazán romantikus.

A többi önkéntes nagyrészt az iskolában segített. Ha nem volt beteg én is csatlakoztam, hiszen a gyerekek vidámsága vonzott, mint a mágnes. Jess, aki nem mellesleg az ezüstérmes gyorskorcsolyázó Jessica Hewitt és Pez a barátja, aki fantasztikus fotós éppen rajzórát tartottak… volna. Valószínűleg ez volt nekik az első. Nem tudták hogy kezdjenek hozzá, nem tudták milyen rajzolni. 4-10 éves gyerekekről van szó. Igen, volt pá ilyen pillanat, például amikor Fazinellának az volt a játék, hogy ki-be fűzte a cipőmet. Ezeket a pillanatokat, soha nem fogom elfelejteni. Meghatározóak, life changing moments, ahogy az angol mondaná. Ezek miatt a pillanatok miatt volt kultúrsokk a hazaérkezésem, és ezek miatt a pillanatok miatt vágyódom vissza szüntelen.

A jövőben szeretném megteremteni annak lehetőségét, hogy magyar egészségügyi dolgozók, tanárok, kalandorok, útjukat kereső fiatalok találkozzanak ezzel a lehetőséggel.

Kovács Bernadett önkéntes

One Response to “Önkéntesként Madagaszkáron”